0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. május 8.

Szőlőművelés: időszerű a szálvesszők lekötözése

A metszés után sem dőlhetünk még hátra, mert az úgynevezett metszést kiegészítő eljárások elvégzése még hátravan!

Egy áruházlánc, ahol mostantól kizárólag bio hagyma kapható

A holland Plus Retail közleménye szerint ráadásul nem is lesz drágább a bio hagyma, mint a korábbi, standard minőség, a termesztők ugyanakkor megkapják az indokolt felárat. A különbözetet az áruházlánc vállalja magára.

Más kultúra, más módszer a megugró termelési költségek ellen

A kultúraváltás komoly kihívás a kertészeteknek, főként, ha az gazdasági kényszerből valósul meg. Az új kultúra új technológiai módszert igényel, a korábbi termékszerkezetben nem szerepelt áru pedig új piaci lehetőségeket teremt.

Elvetettük a Bábolnai Gazdanapok kukorica- és cirok-bemutatósorait!

Kellemes, 24 Celsius-fokos melegben, kellő páratartalom mellett, simogató napsütésben, szélcsendben, tehát ideális körülmények között került sor a Bábolnai Gazdanapok kukorica- és cirok-bemutatósorának elvetésére május 6-án és május 7-én.

Új kötete jelent meg Aszódi Jánosnak

Aszódi János új könyve, az Én kis kertem 2. a múlt héten jelent meg azzal a nem titkolt céllal, hogy az első kötethez hasonlóan, útmutatást adjon a házi kertműveléshez, és még sok minden máshoz....

Magellan – Hármas hatóanyag-kombinációval a sikeres gyomirtásért

A kukorica gyomirtása kulcsfontosságú a termesztés sikere szempontjából. A kukorica gyomirtásában széles hatásspektrumú herbicidek használata ajánlott, amelyek hatékonyan pusztítják el a gyomokat a kultúrnövény károsítása nélkül.

A fóliás kertészek idei kihívásai

A szokatlanul korán érkezett, szinte nyárias meleg a Szentes környéki fóliás kertészeket változtatásra kényszerítette.

Lökést ad a kertészeti beruházásoknak

Megjelent a Kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó, és post-harvest fejlesztések támogatása című (KAP-RD01a-RD01c-1-24 kódszámú) pályázati felhívás tervezete.

Itthon is termeszthető a világ legdrágább fűszernövénye

A sáfrányról a legtöbbször annak ára, betakarításának nehézsége miatt beszélünk, ugyanakkor a közel-kelet népszerű fűszernövényének megszámlálhatatlan pozitív egészségügyi hatása van.

Mégse termeszthetik az aranyrizst a Fülöp-szigeteken

Korábban zöld utat kapott a génmódosított (GMO) aranyrizs a Fülöp-szigeteken, és a gazdák már vetettek is belőle. Egy bírósági döntés miatt azonban most újra tiltólistára kerül a különleges gabonaféle.

Visszatérés az intenzív védekezéshez – növényvédelmi előrejelzés 19. hét

Visszatért a napsütéses idő, de előtte a hidegfront meghozta a nagyon várt csapadékot is. A növények fejlődése még mindig előbbre jár az ilyenkor megszokottnál. A lehűlés okozta kis szünet után újra intenzív védekezésre kényszerülnek a kertészek.

Magyarország nevezetes fáit bemutató kiállítás nyílt a Folly Arborétumban

Magyarország nevezetes fái, köztük a legenda szerint Koppány által ültetett ötvöskónyi famatuzsálem is látható azon a fotókiállításon, amely a badacsönyörsi Folly Arborétumban nyílt a hétvégén.

A sikeres kerttervezés titka: növénysűrűség, növényelrendezés

A veteményeskertben a vetés, palántakiültetés szezonjában vagyunk. A siker érdekében tudnunk kell, hogy mekkora az optimális helyigényük, mi a megfelelő mintázat, ahogy elrendezzük a növényeket.

Ültessünk citromnádat!

Egy olyan fűszer termesztését és felhasználását szeretném bemutatni, amelyet itthon leginkább csak a thai konyha kedvelői ismerhetnek. Pedig nálunk is megél a kertekben, és rendkívül sokoldalúan használhatjuk a konyhában. Íme a citromnád!

A szívbarát, koleszterincsökkentő, „világelső” magyar meggy

Gyakran gondoljuk úgy, hogy a mi almánk, barackunk, meggyünk a világ legjobbjai közül való, mert jobb ízű, gazdagabb beltartalmú, mint a másutt termesztett gyümölcs. Kedvező adottságú termőtájainkon ebben sok igazság van.

Visszaéltek a lehetőséggel, több mint 17 órán át készíttettek virágcsokrokat

Létezik egy ideiglenes védelmi irányelv, miszerint munkavállalási engedély nélkül végezhetnek fizetett munkát ukránok Hollandiában, a munkáltatónak csupán jelentenie kell ezt a helyi hatóságoknak. Ennek ellenére történt visszaélés.

Kert: legyünk kreatívak és egy kicsit álmodozók

Kövessük a belső hangunkat, de maradjunk a realitások talaján akkor, amikor elkezdjük átalakítani vagy az alapoktól megtervezni a saját kertünket.

Fűszerpaprika-termesztőknek: visszaigényelhető a fémzárolt vetőmag árának 75%-a

Megjelent a Magyar Államkincstár közleménye: az idén is igényelhetnek csekély összegű támogatást azok a fűszerpaprika-termesztők, akik a fogott mag helyett a minőség mellett teszik le a voksukat, és fémzárolt vetőmagot vásárolnak.

Lépésről lépésre tanulni, avagy a termőföldtől a takarmányozásig

Fókuszban a takarmánytermesztés. Idén izgalmas és látványos tanösvényen nézhették meg az érdeklődők, az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon, hogy mit ad a talaj a növénytermesztéshez.

Most megtudhatja, miről ismerhető fel időben a talajdegradáció!

Hamarosan talajegészség témájú konferencia és workshop várja az érdeklődőket a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetben.

A Füvészkert is izgalmas programokkal vár az anyák napi hétvégén

Van virág a cseresznyevirágzáson túl is! Az ELTE budapesti Füvészkertjében május első hétvégéjén két tematikus szakvezetést tartanak; a vasárnapit kifejezetten anyák napjára szánják. Gyerekkertész-foglalkozások is lesznek aznap.

Kora nyár öntöző záporokkal

A hétvége óta tartó meleg időjárás kedvezően hatott az éppen kisorolt kukorica- és napraforgó-állományok gyors növekedéséhez. Az előttünk álló időszakban azonban ismét nő a csapadékhajlam az országban.